Állatkertünk természetvédelmi tevékenységének egyik fontos része a mentőmunka. Ez lényegében a Magyarországon vadon élő, többnyire természetvédelmi oltalom alatt álló fajok olyan egyedeinek mentését jelenti, amelyek valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. A törött szárnyú, meglőtt vagy mérgezett madaraktól kezdve az elárvult mókuskölykökön, telelésben megzavart denevéreken és a megégett sünökön át egészen az elgázolt mocsári teknősökig.
Az idei évben is számos ilyen, emberi segítségre szoruló állatnak tudtunk segíteni, a felgyógyult, megerősödött, illetve munkatársaink segítségével felcseperedett, mentett állatokat pedig minden olyan esetben, amikor állapotuk ezt megengedte, visszajuttattuk természetes élőhelyükre. Több ilyen szabadon engedést is szerveztünk erre alkalmas helyszíneken, a Hortobágytól kezdve egészen a Börzsönyig.
A mentett állatok számát állatcsoportonként utoljára november végén összesítettük. Akkor a madaraknál 88 faj kereken 1000 egyede, az emlősöknél 11 faj 781 egyede, a hüllők és a kétéltűek körében pedig 9 faj 205 egyede volt a január elsejétől addig behozott mentett állatok száma. Ez összesen 1986 mentett állatot jelent, amelynek valamivel több, mint a fele tartozik a madarak közé. December folyamán újabb segítségre szoruló állatokat vettünk gondozásba, így a mentőtevékenység idei állatforgalma már meghaladja a kétezer egyedet. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az ország összes, hasonló mentő tevékenységgel foglalkozó szervezete közül mi mentjük a legtöbb ilyen állatot (természetesen szorosan együttműködve partnereinkkel, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, illetve a hazai nemzeti parkokkal), hanem még a saját rekordunkat is megdöntöttük.
Az elmúlt években egyébként folyamatosan növekedett a hozzánk bekerült mentett állatok száma, ami egyben azt is jelenti, hogy természetvédelmi tevékenységünk ezen területe is egyre nagyobb mérvű. Ez persze több ráfordítást is igényel. A tervezett, a jövő év harmadik negyedévében átadásra kerülő Meseparkban épp ezért tervezzük egy új, nagy kapacitású mentőközpont kialakítását, ahol ezt a tevékenységünket az eddigieknél jobban be tudjuk majd mutatni az érdeklődő nagyközönségnek is.