A sünök, akárcsak a többi emlős, endoterm állatok, vagyis a testhőmérsékletük szabályozásához a szervezetükben (főként az anyagcsere során) termelt, úgynevezett belső metabolikus hőt használják. A folyamat fenntartásához elengedhetetlen az állandó energiapótlás, amit az élőlények a táplálkozás során kialakuló zsírtartalékaikból tudnak fedezni.
„Téli üzemmód” az állatvilágban
Arra az esetre, ha élelemhiány vagy hideg miatt túl sok energiára van szükségük a testük „üzemben tartásához” néhány faj különleges „túlélési stratégiához” folyamodik.
Ők a heteroterm, vagyis változó hőháztartású vagy hőszabályozású állatok, amik aktív állapotban képesek fenntartani egy viszonlyag állandó testhőmérsékletet, ám bizonyos helyzetekben minimálisra tudják csökkenteni az élettani folyamataikat (a légzést, a szívműködést, illetve az anyagcserét) és „engedik”, hogy testhőjük a környezetével együtt visszaessen.
Ezt a folyamatot nevezzük torpornak, aminek két fő típusát különböztetjük meg; a napi torport és a hibernációt. Előbbi csak néhány óráig vagy napig tart és például rágcsálóknál, valamint kolibriknél tetten érhető. A hosszabb időszakra kialakuló, ismétlődő torpor a hibernáció, ami mások mellett a sünökre és denevérekre jellemző.
A kezdete nem időponthoz kötött, hanem általában akkor következik be, amikor már intenzív a lombhullás, először jönnek a talajmenti fagyok, rövidülnek a nappalok, a hőmérséklet tartósan 8 °C alá süllyed és már nehézkes élelmet találni.
Fontos, hogy a hibernáció a közhiedelemmel ellentétben nem egyfajta hónapokig tartó mélyalvás vagy téli álom. Mivel torporok sorozatáról van szó, időről időre megszakadhat. A sünök egyedtől függően 5-27 naponként felébrednek. Ilyenkor teljesen magukhoz térnek, de ha úgy érzik, hogy megfelelőek a körülmények, csak passzívan gubbasztanak, hogy ne pazaroljanak feleslegesen energiát. A téli menedékükben pihenve várják meg a táplálékban gazdag, tavaszi idő beköszöntét.
Őszi „lakásmustra”
A kuckójukat ősszel, főként nehezebben megközelíthető, védett helyeken építik, például bokrok, sövények, cserjék, talajtakaró növények alatt vagy a vastag avarrétegben. Belsejét száraz levelekkel, fűvel, mohával, illetve apró gallyakkal bélelik ki, hogy megvédje őket a hidegtől, a széltől és a csapadéktól.
Emberi környezetben nem ritka az sem, hogy farakásokba vagy komposztálókba húzódnak be. Odabent a rétegek között megrekedő levegő továbbá a növényi anyagok bomlása során keletkező hő segít melegen tartani a sünöket.
Alapvetően magányos állatok, ezért rendszerint egyedül készülnek fel a télre és külön-külön húzódnak vissza. Előfordulhat, hogy ősszel a bőségesebb tápláléklelőhelyek közelében több állat is felbukkan egymás közelében, ám ilyenkor sem egymás társaságát keresik.
Hogyan vigyázzunk a sünökre a kertben?
Kérjük, hogyha tehetitek, lehetőleg mellőzzétek az avarégetést és az őszi munkákat (mint a gereblyézés, a lombfúvás vagy a zöldhulladék összegyűjtése) fokozott óvatossággal végezzétek, mivel bármelyik kupac alatt megbújhat egy tüskés szomszéd.
Amennyiben az ágak, levelek között sünre bukkantok, és az állat láthatóan egészséges, ne zavarjátok jobban. Óvatosan takarjátok vissza, vagy finoman helyezzétek át a növényköteggel együtt a kert egy csendesebb, védett sarkába.
Tartós fagyok idején azonban semmiképpen ne hagyjátok magára az állatot, hanem vigyétek el a legközelebbi vadállatmentő szervezethez!
A sünöknek sokat segíthet az is, ha az udvar egy félreeső részén célzottan meghagyunk egy gally- és levélkupacot. Aki nagyvárosi környezetben él, és szeretne tenni értük, egy alacsony kutyaólhoz hasonló sünbúvóhelyet is készíthet vagy vásárolhat nekik. A bejáratot akkora legyen, hogy a sün kényelmeseb beférjen rajta, de a nagyobb ragadozók ne jussanak be. A házikó jól szellőzzön, ugyanakkor huzattól és csapadéktól védett legyen, továbbá kizárólag természetes anyagból készüljön.