Február 1-jén egy felnőtt füleskuvik érkezett hozzánk. Már az első információk alapján is nyilvánvaló volt, hogy szokatlan esetről van szó. A füleskuvik Európa egyetlen valódi vonuló bagolyfaja, amely az énekes és vízimadarakhoz hasonlóan minden évben nagy távolságra költözik el a költőhelyéről. A legtöbb bagolyfaj ezzel szemben állandó területen marad, vagy csak a táplálék mennyiségétől függően mozdul el kisebb mértékben. A füleskuvikok többsége a telet Nyugat és Közép Afrikában, a Szaharától délre tölti, az európai állomány rövidebb távra vonuló egyedei pedig Olaszországig, Görögországig vagy a Földközi tenger egyes szigeteiig jutnak el. A madarak legkésőbb augusztus végén indulnak útnak, és legkorábban április elején térnek vissza, így ennek az egyednek ebben az időszakban nem kellett volna Magyarországon lennie.
A körülmények tovább erősítették a gyanúnkat. A megtalálók egy fa alatt bukkantak rá, könnyedén megközelítették, és kézbe is tudták venni. Egy vadon élő madár normál esetben menekül az ember elől, ezért az ilyen mértékű szelídség nem tekinthető természetes viselkedésnek. Amikor nyers csirkével kínálták, a kuvik azt készségesen elfogadta, noha a faj alapvetően rovarokkal táplálkozik. Ha egy állat olyan élelemmel találkozik, amellyel korábban nem találkozott, általában bizalmatlanul reagál. Mindezek alapján arra következtetünk, hogy a madarat korábban háznál, kézzel nevelhették, és feltehetően megszökött a tartási helyéről.
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy vadon talált madarakat nem szabad etetni, különösen nem baromfihússal, mert az komoly egészségügyi problémákat okozhat. A hazai ragadozó madárfajok mind védettek, tartásuk engedélyköteles és szigorú szakmai feltételekhez kötött, vadon élő madarat saját célra befogni pedig tilos. Sérült egyedet minden esetben a megtalálási helyhez legközelebbi madármentő állomásra kell eljuttatni.
A jó hír, hogy a hozzánk került kuvik egészséges. Néhány nappal érkezése után visszaállt a rovaralapú étrendre, röpképes, önállóan táplálkozik, és vadászatra utaló viselkedést mutat. Mindez bizakodásra ad okot, hiszen megfelelő előkészítés után jó eséllyel sikeresen boldogul majd a természetben. Nem minden eset ennyire egyszerű, sokszor hosszabb és összetettebb folyamat a visszavadítás, amely nélkül felelőtlenség lenne egy állatot visszaengedni élőhelyére.