Adószámunk: 18021066-1-41
Bankszámlaszám: 10918001-00000084-37680000
Telefon: (+36-1) 273-4900
1146 Budapest, Állatkerti krt. 14-16.

Megnőttek a mentett gyöngybagoly fiókák

2018. október 16. (kedd)

Állatkertünk mentőközpontjában évente több ezer bajba jutott, védett állat kerül be, köztük nemrég három elárvult gyöngybagoly fióka is. Azóta szépen fejlődtek, jelenleg a látogatók is megfigyelhetik őket a külső röpdében.

Gyöngybagoly fiókák
Gyöngybagoly fiókák

Mentőközpontunkban, amely a nagyközönség számára is látogatható, olyan bajba jutott baglyokról is gondoskodunk, akik emberi segítség nélkül nem boldogulnának. Például azokkal az elárvult gyöngybagoly fiókákkal, akikről épp egy hónapja írtunk. Azóta – a mesterséges nevelésnek hála – igencsak megnőttek.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben évtizedek óta foglalkozunk mentő tevékenységgel. Védenceink olyan Magyarországon őshonos, és többnyire védett vagy fokozottan védett állatfajok egyedei, akik valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. Ez lehet sérülés, mérgezés vagy legyengültség, de fészekből kiesett madárfiókák, elárvult kisemlősök is gyakran kerülnek be hozzánk. Évente mintegy ezerötszáz-kétezer ilyen állat kerül be hozzánk, nagyobbik részük a madarak közül kerül ki, habár a legnagyobb egyedszámban bekerülő fajnak éppenséggel a sün mondható. A mentőmunka célja minden esetben az állatok természetbe való visszajuttatása, így a meggyógyított, felnevelt vagy felerősített állatokat alkalmas élőhelyen szabadon engedjük.

A mentőmunka nemrég elkészült központi színhelyét augusztusban nyitottuk meg a nagyközönség előtt az Állatkert új játszóparkja, a Holnemvolt Vár részeként. Nemcsak több állat megmentésére van kapacitásunk, hanem a mentőmunka minden korábbinál több részletét be tudjuk mutatni a nagyközönségnek is.

A közelmúltban három elárvult gyöngybagoly fióka is bekerült hozzánk: róluk épp egy hónappal ezelőtt írtunk. Az azóta eltelt időben viszont – hála a gondos mesterséges nevelésnek – nagyon sokat nőttek. Így a nagyközönség jelenleg a külső röpdénk egyikében, a szabadon engedés „előszobájában” láthatja őket.

A gyöngybagoly (Tyto alba) az Antarktisz kivételével valamennyi földrészen megtalálható, Magyarországon is rendszeresen fészkel. Tápláléka szinte kizárólag apró gerincesekből, nagyobbrészt rágcsálókból, cickányokból, kisebb madarakból, esetenként denevérekből, sőt néha kétéletűekből, hüllőkből áll. Hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi eszmei értéke 100.000 forint.